Csendben vagyok jó ideje, pedig annyi mesélnivalóm akad. Napi szinten futnak át érzelmek testemen, lelkemen, szívemen szinte észrevétlenül, előzmények, okok nélkül. Fakó lelkem időt sem ad ezek feldolgozására, már huss, érkezik a következő. Millió alkalommal megtehettem volna, fürgén jegyzetelek, majd amint lehetőségem van rá kiírom magamból, megosztom veletek az érzéseim hátha tudjátok min megyek keresztül, és terápiám részeként akár csak megbeszélni - még ha tudom nincs oda-vissza párbeszéd. Látván a statisztikákat, hányan nyitottátok meg a blogot ad egy nagy löketet, mégsem süketelek a levegőbe. Akad ember a világon, akit érdekel a mondanivalóm, nem csak falrahányt borsó.

Megtanultam élvezni a csöndet. Most épp ülök a szépen kitakarított házban, egyedül a kis laptopommal, pötyögök, hallgatom a kedvenc zenéim. Élvezem a tűz pattogását, a hangulatvilágítást és nektek mesélek. Oly' messze van tőlem a magány, bánat, elkeseredettség, mint Akkon Jeruzsálemtől. Áldott ez a béke, élvezem minden egyes pillanatát. Kortyolok egy nagyot a borból, amit két napja hoztunk Egerből, szinte az orromban érzem a dohos pince szagát, minden porcikám átjárja az aranyló, lágy napsugár, látom magam előtt az előző napi hegyi ösvényt,  érzem a frissen feltúrt avar illatát, hallom a vaddisznó csörtetését, a patak csilingel a fülemben, arcomat még mindig simogatja a friss, lágy, őszi eső. Elhatározásom kitart, nem_vagyok_hajlandó foglalkozni más érzésével, bajával, a párom épp fázik, fájlalja a fülét. Beül az autóba, vár.

Mosolygok, imádom az életet. A napfényt, az esőt, a szürke eget, a kihalt tájat, minden egyes mozzanatát az életnek. Hiszen itt lehetek, megadatott ez a két nap pihenő, amiért csakis hálás lehetek. Most, nyugodtan, a hétköznapok zajától, csörtetésétől, feladataitól, munkahelytől távol természetesen, nyugodtan lehetek ÉN. A mosolygós, kiegyensúlyozott, kedves, valaha volt _majdnemmindig_ türelmes NŐ. Gátlásoktól, szégyentől mentes, elégedett az életemmel, kudarcaim súlya nem nyomják vállam, ferdítik gerincem. Merek élni, mosolyogni, kiejteni a számon mit szeretnék, örülni apróságoknak. Megtaláltam magam, a rég elveszett ÉNt. 

Bebizonyítottam magamnak a tényt, egyáltalán nem változtam meg. Eltemettem az őszinte énem, szívem, lelkem, sőt, még taposok is rajta nap nap után pusztán a megélhetésem, a kapcsolatom, az anyagi biztonságom, a majd egyszer lesz valamink életet féltve. Tudatosan, akarattal, bár a legjobb szándékkal taposom magam a szarba. Nap nap után. Juditommal beszélgettünk már erről, és a Kati barátnőmmel akit régebben ismerek szintúgy, és mindketten egyetértenek abban, megmérgez a környezetem, az életem amit élek és ahol élem. Sebaj, én döntésem benne maradni, mert még él bennem a remény a szebbre, jobbra és a mozdulásra, bárhogy, csak el innen.

Bebizonyosodott az is, a kapcsolatommal sincs (akkora) gond, amiért költözni kéne. Igen igen, ő is tudja, te, aki néha olvasol és sugdosol a fülébe, mert tudod ez a blog kié, te kis spion.... Tud róla hogy mennék, ez az örök és megváltozhatatlan dolog ott van mindmáig, ha tetszik ha nem kitálalok neki néha. S igen, néztem albérletet is. Szóval felesleges szaladni az információval hozzá, tud róla :)

Kitartok. Magam mellett, magamért. Elvesztem? Igen. A mindennapok megfojtogatnak, minduntalan rámhull a szürke lepel, melyet elhomályosítok a rendszeresen szedett gyógyszerekkel, de tudom, ez átmeneti állapot. A gondolkodásom igyekszem átformálni, illetve jobbá tenni, megkönnyítendő a mindennapi életem, ám ez nem varázslat, ahogy a bogyók sem. Kizárólag mankónak foghatom fel, mely segítség az újabb talpraállás előtt.

Annyiszor hallani, gondolkodj pozitívan, minden okkal történik, ez is egy lecke, napestig ömlik mindenhonnan a sok közhely. Rajtam múlik mit hozok ki belőle, mit fogadok be, formálok át és teszek magamévá. Ennek belülről kell jönnie, erőszak, fene nagy tudatosság, akarat nélkül, nyugodtan, egyszerűen, lágyan, mint a selyem mely akadály nélkül siklik természetesen a bőrödön, simogatja azt. Hideg a tapintása, kissé rideg, de mégis oly' kellemes. Amíg valamit te nem akarsz csinálni, minden közhely olvasás értelmetlen, az önsegítő könyveket inkább gyújtósnak használd inkább, akkor legalább van belőle némi hasznod. A sok okos életvezető tanácsát meghallgatni sem érdemes, hiszen mindkettőtök idejét pazarlod.

Pandora szelencéje kinyílt lelkemben, rátaláltam önmagamra, meg is tartom ezt a felemelő érzést. Ilyen vagyok, befejezem az önnön lelkem sanyargatását, nyomorgatását. Mennyivel felszabadítóbb így élni!

Mégis akadt rengeteg jó dolog ebben a kétnapos pihenőben, önmagam megtalálása, felfedezése. Időbe tellett ugyan ezt kielemezni, és nélkületek képtelen lennék ennyire tisztán látni, de itt van.

Szeretettel; Kriszti