Egészen addig örültem ennek, amíg ráébredtem; bár inkább az lenne. Akkor a külvilág - legyen családtag, munkatárs, főnök, ismerős, képes lenne betegként kezelni. Ám mivel képes vagyok ugyanúgy viselkedni, mint egy "egészséges" ember - abba most ne menjünk bele hány VALÓBAN egészséges van azok mellett akik azt HISZIK rendben vannak...- csak legyintenek. Azt gondolják hiszti, hangulatember, duzzog, mármegintbaja van.... Tegnap kaptam meg az újabb nagy pofonom, amivel újra egyértelművé vált, hiába a nagy coming out, az emberek tartósan nem tolerálják, és nem értik meg, ha valaki "más". Tele vagyunk hamis képpel, túl nagy elvárásokkal, elképzelt világról alkotott képpel, illúzióval a boldogságról. Nem kell messzire menni, lépj az instára, nézd meg a facebook oldalad, ömlik mindenhonnan a szar. Akarva akaratlanul, de kijelenthetem; az emberek már azt hiszik ez rendben van, ez az alap, és így kell élni. Bombatest, szuperanyu, tökéletes smink, frizura ami mindig tart, a gyerek jólnevelt, a szex mindig isteni és nanáhogy ki van elégítve, a párja maga superman az ágyban és a hétköznapokban egyaránt. Drágáim, az egész egy rohadt nagy hazugság. 

Az élet nem összetákolt ál bölcsességek köré épül, és nem kedveskéim, az élet nem csillogó villogó szuper álom. Egy jó nagy szarosbödön, amiben ha jó sokáig horgászol lelsz egy gyémántra. Mindezt azért okádom ide, mert elég már abból hogy az itt felépített mű/ál világ adja az alapot a mai embereknek, és így fordulnak feléd. Legyél tökéletes, energikus, végy mély levegőt, relaxálj, de utána menj tovább. A nyakadba akasztod újra az igát, és menj barom módjára tovább. Tanulj meg így élni, ezzel élni hiszen nem áll meg semmi. 

A társadalom a depresszióra úri hóbortként tekint, sokat hallom "divatbetegség", mennél kapálni egész nap a fődet, nem lenne semmi bajod!... Azt hiszik ezek a nagy okosok, a depresszió pusztán rosszkedv, és majd elmúlik, mint a láz. Említettem ugye, bár inkább rákos lennék - így rám lenne írva, ramatyul vagyok, hagyjatok békén, kevesebbet bírok fizikailag, emberileg, nehezen viselem el az életem, tele vagyok fájdalommal, a gyógyszereim mellékhatásai kínoznak, és amúgy is sírni tudnék csak... csak mert. Az önsajnálat kizárva, egyszerűen ennek az egész depis katyvasznak olyan mélységei vannak, amit az átlag ember 1. felfogni sem képes 2. nem is akar mert azt szeretné ha "normálisan" működnél 3. a kedvencem pedig, nem érdekli.

Az élet nem egy üveggömb, ami szép sima, tökéletesen kerek, tele csillogással, és sosem lepi el a füstköd. Ezt sugallja felénk a mai divatos közösségi média, a celebek, és úgy egyáltalán minden és mindenki. Miközben mindenkinek megvan a maga tyúkszaros baja, fájdalma, amit képtelen megélni, vagy egyszerűen nem hagyják hogy megélje. Sírsz? Megvígasztalnak. Elárulom, ha egy másik ember sír, akkor HAGYNI KELL. Hadd sírja ki magát, engedje el a fájdalmát, a dühöt, a zavart, bánatot, mindent, így tör fel belőle az összes indulat, és a könnycsatornáin keresztül lassan távozik a szervezetéből. Sírás után láss csodát, idővel képes lesz mosolyogni, és tisztán gondolkodni. Mi lesz ha megvígasztalod és elapasztod könnyeit? Lenyeli a feszültséget, eltárolja agyának rejtett zugaiba. Neked igyekszik megfelelni, majd mosolyog is mert hát ez az "elvárás", mindenki mosolyogjon, gondolkodjon pozitívan, de valójában csak tele vagyunk elfojtott haragal, ki nem mondott fájdalommal, meg nem élt gyásszal, sérülésekkel, bántalmakkal, s ezeken képtelenek vagyunk túllépni. Miért? Mert azt várják el az embertől, legyen boldog. S ebben a nagy boldogságkeresésben, hajszolásban elfelejtünk élni. Jót, rosszat, szépet, csak tapossuk tovább azt a bizonyos malmot, rohanunk, mert minél többet igyekszünk belepasszírozni nyamvadt kis életünkbe.

A legjobb terápia azt hiszem önmagunknak lenni. Ha rossz a kedved hát legyen. Majd elmúlik. Fáj? Sírj. Nem akarsz beszélgetni? Légy bátor, és közöld, ne haragudj most nincs kedvem. Ugye hogy nem így tettél eddig? Hát ez az. Tele vagy feszültséggel, másoknak megfelelni akarással, mindeközben elveszett igaz valód, te sem tudod ki vagy.

Élni nem azt jelenti, mindenhez jó pofát vágsz és túllépsz jó, rossz dolgokon. Hanem megélni mindent. Öröm, fájdalom, bánat, szorongás. A legnagyobb bölcsesség pedig; felejtsd el a közösségi médiát. Miattuk teljesen hamis kép alakult már ki a külvilágról, életről, s úgy általában MINDENRŐL. benned. Ott mindenki - tisztelet a kivételnek - hazudik. Egyszerűbb szépen csendben kivonulni. A nézelődéssel, chateléssel töltött időt bármi mással el lehet tölteni. Magamból kiindulva; menj könyvtárba. Nekem ez az öröm, és a kutyáim. Te is megtalálod azt a tevékenységet, ami örömmel tölt el, kikapcsol, csináld inkább azt. Furcsa az első néhány nap, de sokkal jobb lesz.

Kitisztultak a gondolataim, a mércém saját magam, nem mások. Kizártam mindenkit az életemből, így már nem bánt annyira, hogy miért nem megyünk idén megint nyaralni a tengerpartra, mert nem mások nyaraláson készült fotóját nézem. A súlyfeleslegem nem bosszant, sőt, megváltozott a magamról kialakított képem. Csak formákat látok magamon, nem vékony/vastag/narancsbőr/kövér/stb. Mert csak a saját életem mércéje a fontos. A saját akadályaim kell leküzdeni, a kapcsolatomban adódó gondokat nem máséhoz mérem, hogy "neki bezzeg mennyivel könnyebb, a férjével megy ide-oda amíg én....", van ideje fitness terembe menni nekem meg....

A közösségi oldalak okozzák az ember elméjében a legnagyobb kárt, változást, és ez mindannyiunkra igaz. Az emberek már átalakultak valami fekete-fehér masszává, nem látják és értik ha valaki kilóg a sorból. Őszinteséggel képtelenség kiharcolni magunknak a megértést, a toleranciát, hát a társadalomban kénytelenek vagyunk mi is egyfajta fekete-fehér valamivé változni. De amint magunk vagyunk, zárjuk ki a külvilágot. Így könnyebb nyugalomra, békére lelni, és megnyugodni.

Milyen elcsépelt, mi? Légy önmagad, de úgy hogy közben másoknak is megfelelsz. Hát ilyen az élet. EZ az élet....

UI.: "düh"írás, nem korrigáltam, javítottam semmit. Remélem azért összeszedett.