A fekete sas

Engedjétek meg, először is, hogy „személyeskedjek” egy kicsit.
Iskola (igen, az általánosban és a középsuliban is) történelem 2-es, épphogy a küszöb alatt átcsúsztam, és tojtam a törire. Mert unalmas, száraz, marha sokat kell tanulni, évszámok, királyok, ki mikor, mettől, meddig… Jesszusom, de untam! Annyit azért mindig figyeltem órán hogy ne bukjak meg.

Emlékeztek gyermekkorunk gyöngyeire, mint amilyen az Egri csillagok? Kizárólag felnőtt fejjel érdemes elolvasni, ekkor érted meg az összefüggéseket, és találod meg benne a mondanivalót, értelmet, s kapaszkodj meg, a romantikát is! Olyan erős benne a szerelmi szál, hogy csak kapkodod a fejed, és hevesebben dobog a szíved! Szerencsére változik a világ, a tanárok, az oktatás, az emberek, és igen, számtalan fantasztikus író is alkot meséset, feledhetetlent, varázslatosat.

Első találkozásom a Bizánc című remekművel 2016., Pusztai Andrea írónővel pedig pontosan ugyanezen év novemberének 16. napja, egy író-olvasó találkozón Budapesten. Eme napig abban a hitben éltem, az írók mind UFO-k, különleges emberek különleges képességekkel, megközelíthetetlenek, és minimum kézcsókolommal kell köszönni a hölgyeknek, uraknak pedig főt hajtani. Mert hát mégiscsak ŐK azok!
Remegő kézzel szorongattam a Bizánc trilógia első kész kötetét – a hátsó sorba ültem, mert persze elkéstem… Épp Csikász Lajos ült a színpadon drága barátnőmmel Rozsonits Judittal szemben, az akkor épp aktuális könyvéről beszélgettek. Közben megláttam AZ írónőt is az első sorban. Gyerekek, mint egy ovis, olyan lázba jöttem, HÁT OTT VAN! JAJ, DE ÖRÜLÖK! Néztem az órát mikor lesz már vége a Lajos interjújának − bocs Lajosom! pedig szuper voltál−, hogy lássam az alkotónőt, halljam a hangját és megismerjem kicsit.
Az, hogy nem csalódtam, nem kifejezés. Micsoda egyéniség, egy varázslat, jelenség, páratlan szókinccsel, jó humorral, túlontúl alázatos és minden csoda ellenére nagyon szerény. Az a rövid idő, amíg a bemutatót hallgattam, sajnos tovaszállt, mintha csak egy röpke pillanat lett volna csupán. Olyan érzés egy könyvbemutató, mintha az író maga beengedne a saját fejébe, megtudsz az alkotás folyamatáról olyan részleteket, amit soha sehonnan nem tudnál meg, szó szerint a kulisszák mögé tekinthetsz.
Utána természetesen a dedikálás jött, remegett kezem, lábam az izgatottságtól, hiszen Pusztai Andreával találkozhattam! Az ő könyve volt az első, amit elolvastam a kortárs irodalomban, történelmi regény pedig pláne nagy szó! Felkeltette az érdeklődésem a műfaj iránt, mely azóta töretlen. Sőt, igazából most már csak azért olvasok néha más műfajban is, hogy kissé pihenjen a lelkem.
Páratlan csoda, ahogy ez a trilógia létrejött. Érezni minden lapján a szeretetet, a rengeteg munkát, törődést, a többéves tanulást, kutatást.

Ez a szeretet sugárzik Andiból is, sőt, egész családját körbeöleli. Volt szerencsém megismerni a szüleit is, akik nem is gondolták, hogy csak egy olvasó vagyok, olyan lázban égtem.

Szeretném, ha emberek százai állnának sorban a könyvbemutatókon, hiszen ettől ragyog az író lelke, ösztönzi őt a további írásra és személyesen kifejezhetjük az iránta érzett tiszteletet, szeretetet, és elismerjük a munkáját. Gyertek el ti is a következő találkozóra, hozzátok a barátokat, szomszédot, nagymamát, beszélgessünk egy jót az Andival, csináljunk közös képeket, és ragyogjunk ettől a felemelő találkozástól, megannyiszor visszagondolunk rá!

Aki az eseményeket követni szeretné, tekintsen erre az oldalra! :

https://www.facebook.com/Pandioldal/