Lábad már órákkal ezelőtt lefagyott. Az orrod csípi a hideg, igyekszel minél lassabban levegőt venni, reméled a jégszilánkok az orrod járatait fagyasztják át, a tüdőd előtt már olvadásnak indulnak. Jeges szél süvít, úgy képzeled ha füled megfognád óriási reccsenéssel letörne, annyira jéggé fagyott. Ábrándozol, beh' jó lenne egy kis melegség, már oly régóta nem hozott enyhülést ez a tél. Szíved, tested, lelked fagyott, nap nap után öleled a kandallót némi forró csokival a kezedben, lábaid lavórban áztatod. Oké, nem csak kakaó, belelöttyintettél egy kis rumot is, belülről is melegít - na jó jó, csokit a rumba :) Miközben nézel ki az ablakon, szomorkodva, egyedül, várod a havat, az enyhülést, a szikrányi napfényt mely szíved-lelked átmelegíti, s új lendületet ad a következő szürke, hideg, rövid nappalokhoz. Az a kis szikra, ami segít átvészelni az egész telet, kibírod a gyönyörű, langyos, színpompás tavaszig. Újra élni szeretnél, nem csak vegetálni a falak közt - egyedül. Bizony, még a magányt sem tudod senkivel megosztani, barátaid rég elpártoltak, családodnak saját ritmusa van ami csodák csodájára sosem egyezik a tiéddel.

Meglátod az első hópihét - ó de vártam már! - kiáltod. Emlékszel, még kisgyermekként ültél az ablakban, vártad, lested, már majd elaludtál, de micsoda izgalom! Megérte minden nap ülni és várni, hátha megtörténik a csoda. Ilyen a szerelemre is várni. Éled az életed, rutinszerűen végzed el feladataid, de nem vagy boldog. Üres minden, hiányzik a lendület, a tűz, a szenvedély, a lángolás, rajongás, a mosoly, boldog mámor. S mikor végre eljön, lelked kivirágzik, szemeid kitágulnak, mosolyod csillog szemedben, s elképzelni sem tudod hogy tudtál eddig élni nélküle.

Minden szerelem más, egyedi, másképp rabolja el lelked egy kis darabkáját, majd viszi magával örökre. Különbözőek, csakúgy akár a hópihék. Nincs két egyforma. Ezért gondolom, a nagy Ő nem is létezik, hiszen a rajongásod tárgya is folyton változik korod, tapasztalataid, életed pofonjai során. Más igényeid lesznek, hol az állandó bulipartner, hol a biztonság, a nyugalom, s igen, lehet ez akár egy észveszejtően jó szexpartner is aki olyan fellángolás mit sosem felejtesz, már már azt hiszed ez igazán szerelem. Pedig nem más, csak fellángolás. De ő a legszebb hópihe, azonban hiába óvod, véded, egyszercsak ugyanúgy elveszted, mint a többit, elolvad a kezedben. Vinned kell tovább az emlékét, szívedben őrizni ameddig csak teheted, emlékezni a közös percekre, órákra, ölelésekre, mosolyokra, szenvedélyre, arra mennyire egyben voltatok, ti ketten egy és ugyanaz, szinte összeolvadás. Igen, olvadás - de vége lett. Vége a télnek, jön egy új szakasz, nyílnak a színpompás virágok. Egyedül ugyan, de ott állsz az ajtóban, s rajtad múlik, kilépsz-e rajt' keresve a boldogságot, nyitottnak lenni minden apró csodára, vagy visszaülsz a hideg kandalló mellé, s vársz a csodára. Mely' nem jön el, neked kell érte menni. A közben eltelt időben lefuthatod az önsajnálat-önsanyargatás millió fájdalmas változatát, de remélem rádöbbensz, úgyis neked kell felállni és mindent másképp csinálni az eddigiekhez képest. Mert csak TE dönthetsz, léphetsz ki az ajtón, ahol várnak a csodák, az újdonságok, s talán egy újabb lángolás, mely elemészt, s örök nyomot hagy lelkedben. Amíg él a tűz, van élet, s ez visz előre. Lángolni, égni, szeretni, szenvedéllyel, szívvel-lélekkel, örökre.