Az emberek általában megszervezik a kutyáikkal az életüket. Határozott ritmusban élik velük napjaikat, reggeli-esti séta, vacsi, pisi-kaki ugyanakkor. Mindmáig emlékszem gyermekkoromban a szüleim is eszerint gondoskodtak kedvenceikről. Reggeli rövid séta, esti vacsi, hosszú séta télen-nyáron hóban fagyban. Mi kissé ellustultunk, főleg mivel családi házban lakunk, így nem követjük ezt a szigorú menetrendet. Az esti vacsoraidő szent, a macskáink fél 6-kor már "ordítanak"; közelg az idő! El sem tudnánk felejteni! A cicák hisztiznek, ők az elsők, majd a kutyák is. Szaffikám (fekete labrador) porszívó módjára pár pillanat alatt felhabzsolja a vacsit. Itt emlékeztetem magam van "habzsolásgátló kutyatál" is, talán be kéne egyet szerezni. Pöcök, a kis jack russell terrierünk komótosabban falatozik, de vadállat módjára védi étkét, morog veszettül. Úgy érzem sikeresen átvette a falkaavezér szerepet, hiába van köztük kábé 40 kg - az ő hátrányára. Aki erőszakos és kemény legény, az idővel felülhet a trónra! :)

Picit rólam; reggel hisztinap. Kimaradt az édeskettes Illéssel, mivel fiunk betegen alszik itthon. Nagy csalódással vettük tudomásul, 184139. alkalommal is, ezt megszívtuk. Ilyenkor ha mégis szexelnénk összebújnánk fix hogy a gyerek, aki máskor képes délig durmolni hirtelenjében reggel 7-kor kukorékol és vidám jóregggelt-tel kopogás nélkül lép a szobánkba. Na ezt kihagyjuk, így maradt a takaró alatti összebújás és tévézés. Ne legyünk telhetetlenek, így is egy munkát nem vállalt el, hogy velem legyen kicsit. Tőle ez nagy szó, és igazán jóleső, szívmelengető érzés. Nem hangzik nagy számnak, de aki ismeri és tudja milyen őrült módon képes belelovallni beleélni magát a munka túlvállalásába, pénzkeresésbe, mégmégmég.... megbecsülöm ezt a 20 percet is. Sovány vigasz, de pont ennyivel több a semminél. Ezt kell megtanulni. A nézőpontunkon állítani és az eddigi önsajnálat, és rossz szűrő helyett, más áldozatát észrevenni, megbecsülni, tisztelni érte és igenis hálásnak lenni. Mert ő így szeret.

Miután kihisztiztem-kiduzzogtam-kialudtam magam - ó igen, sajnos megint bevettem azt a rohadt bogyót, valaki koppintson már a fejemre! -, kaptam egy csodás kávét. A fiam főzött egy adag teát, mióta megtanítottam neki hogy készítse el minden nap örömmel teszi, a kedvemért!!! Ma a mentatea volt a soros :) A teába belekortyoltam, és a redőny résein beszűrődő hívogató napsugarak tettekre sarkalltak. Irány a szabad levegő! Hol van már a reggeli zuhogó eső és a rosszkedv! Most végre megteszem a napokkal ezelőtt magamnak - és nektek - tett ígéretet, felállok, és kimegyek a kutyákkal (majd töltök fel képet is)! Micsoda élmény volt! Én barom, miért kellett kínozni lelkem a bezártsággal, nyafogással és a "majdholnap" fekete vasfüggönye mögé bújni ehelyett???? Ilyenkor mindig rájövök mekkora marhaságot csinálok, de sajnos ilyen ez a fránya betegség. Még ha tudod is mi az amit lépned kell, nem teszed meg. Ezzel a hosszú, nevetős, napfényes, boldog, energiadús feltöltő séta után tudtam venni egy mély levegőt. Szinte éreztem ahogy a tüdőmbe áramló oxigén minden egyes buborékja feltölti testem, lelkem, zubog a véremben, és lassacskán eljut  az agyamig a napfény.

Energiával telten, mosolyogva értem haza, családom ezt még fokozta is! Éreztem, Illés lazábbra vette a munkát, a nővére autóját javította, tudtam, ez után bejön. Kislányom megkért segítsek a matek leckében, szárnyaltunk miután megértette az egyenletek világát. Tanulás közben pedig a fiam nagy kérdése; anya, hogy kell a szilvás gombócot csinálni (mirelit)? Gyerekek, a fiam egyedül megcsinálta a szilvás gombit és a túrós derelyét! A legeslegfinomabb vacsora volt amit valaha ettem! Jót nevetett rajta, miután a Messengeren át is neveztem őt L'ecsónak :)

Az ilyen napokat sosem szeretném elfelejteni. Mert bármennyire is elnyom a betegség sokszor, mégis a jó dolgokat igenis kezdem észrevenni, értékelni, befogadni a szeretetet és megélni azt. Megtanulni mosolyogni, örülni, hálásnak lenni az ilyen pillanatokért és a csodás érzést magammal vinni a következő napokra.

Tanulok, tanulok, fejlődök s nem adom fel!